RSS feliratkozáshoz kattintson ide!
Hogyan bírják a telefonok a szibériai hideget?
Egyes készülékgyártók egyáltalán nem javasolják, hogy nagy hidegben is elővegyük termékeiket, azonban vannak olyanok is, akik garantálják, hogy eszközeik egészen mínusz 20 fokig gond nélkül üzemelnek. Kiderül kinek lesz igaza.
A finn PCWorld munkatársa, Ossi Jääskeläinen elhatározta, hogy kideríti, milyen igazság rejlik az okostelefon gyártók állításai mögött. Kíváncsi volt, hogy termékeik hivatalosan alá tudják-e támasztani gyártóik állítását.
Északi kollégánk így össze is gyűjtötte Finnország 15 legkeresettebb készülékét, valamint az összehasonlítás kedvéért további három régebbi masinát is, majd meglátogatta a Finn Technikai Kutató Központ Időjárás Szobáját, amely egy olyan labor, melyben a hőmérséklet akár a fokok tört részével változtatható.
A teszt alatt a labor kezdeti hőmérséklete 0 fok volt, majd 5 fokonként kezdték el csökkenteni annak hőmérsékletét egészen addig a pontig, amíg az utolsó készülék is feladta a harcot.
Mit javasolnak a gyártók?
Az Apple szerint iPhone-jait biztonsággal csak 0 és 35 celsius fok között használhatja az ember, ami annyit jelent, hogy egy tipikus skandináv tél esetén csak saját felelőségre érdemes azokat kivinni.
A HTC és a Nokia sem a weboldalán, sem a használati utasításaiban nem részletezi készülékeinek biztonságos működési körülményeit.
A Samsung a fenti két cég zárkózott megnyilvánulásával szemben pedig büszkén vallja, hogy okostelefonjai mínusz 20 és 50 celsius fok között gond nélkül üzemelnek.
Az első áldozat: Apple iPhone 4S
A nagy fagyos teszt írója nulla fokon semmilyen problémát nem tapasztalt, de 5 fokkal később a didergés jelei már megmutatkoztak a Nokia N9-en és az iPhone 4S-en is. Míg az iPhone simkártya hibát jelzett, addig az N9 akkumulátorának merülése miatt panaszkodott.
Mínusz 10 fokra csökkentve a hőmérsékletet az iPhone 4S nem bírta tovább. Lemerült akkumulátor-jelzést adott, majd kikapcsolt. Ezen a hőmérsékleten egyébként az LCD kijelzős telefonok már gondokkal küzdöttek, azonban az AMOLED panelesek még ezen a hőmérsékleten is működtek.
Jobb az olcsóbb?
A teszt rávilágított arra is, hogy az okostelefonok többsége –15 foktól hidegebb körülmények között nem képes üzemelni. Ha még készenléti állapotban ki is húzzák egy darabig, azonban a használat első jeleire elájulnak.
Nagy meglepetésre az okostelefonokkal szemben a feature készülékek sokkal jobban bírták a strapát, ugyanis a lassú reagálás mellé egészen –25 fokig nem jelentkezett más tünet. Megjegyzendő, hogy az okostelefonok többsége ezen a hőmérsékleten már hasznavehetetlen volt.
A finnek számára különösen lesújtó volt tapasztalni, hogy hazai érintőképernyős készülékeik alulmaradtak a Samsunggal szemben. A Samsung Galaxy S II még harminc fokon is tökéletesen működött.
Habár a koreai mérnökök nem tapasztalhatnak olyan jellegű fagyokat, mint finn társaik, mégis sikerült fagyállóbb érintőkijelzős készüléket alkotniuk, mely csak –35 fokon fejezte be a teszten a karrierjét. Az Galaxy S II ráadásul egészen leállásáig semmilyen problémát nem jelzett, valamint kijelzőjének reakciója sem lassult.
-40 fok alatt nincs telefon
Az okostelefonok utolsó bástyája – 35 fokon megadta magát, de egyes készülékek még ekkor is üzemeltek. Az LCD kijelzőjű feature készülékek ugyan súlyos lassulások jeleit mutatatták, de még egy darabig működtek. A – 40 fok azonban mindegyik készüléket térdre kényszerítette.
Az alábbi képen a bal oldalon a hőmérséklet függvényében megszemlélhetjük, hogy mikor jelentkeztek a hideg okozta hibák, valamint a jobb oldalra tekintve azt is, hogy mikor álltak le:
Az akkumulátor a hibás
Amikor a hőmérséklet jelentősen lecsökken a készülékek még a teljesen feltöltött akkumulátor ellenére is kikapcsolnak. Ennek a problémának a magyarázata a működésükben keresendő.
Az akkumulátor a villamos energiát vegyi energiaként tárolja, melyből kémiai reakciók hatására szabadulhatnak csak fel az elektronok. A kémiai reakciók gyorsasága pedig nagymértékben függ a hőmérséklettől. Minél hidegebb a környezet, annál lassabban zajlanak le a folyamatok és annál kisebb energiafröccshöz juthatnak a készülékek.
Emellett az akkumulátorok feszültsége sem stabil. A lítium-ion akkumulátorok névleges feszültsége 3,7 volt, de a valóságban ez 2,7 (lemerült állapot) és 4,2 (feltöltött állapot) között ingadozik. Hideg időben az akkumulátor belső ellenállása nő, melynek következtében a kimeneti feszültség csökken. Mikor a feszültség elér egy bizonyos küszöbértéket, a telefon úgy véli, hogy az akkumulátor lemerült (még ha teljesen töltött is).
Hogyan hat a hideg a különböző kijelzőkre?
Az LCD kijelzők esetében amikor csökken a hőmérséklet a folyékony kristályréteg viszkozitása exponenciálisan megnő, melynek mértéke a használt anyag minőségétől is nagymértékben függ. –8 fok alatt a folyékony kristályréteg mérete ebből kifolyólag akár két vagy háromszorosára is megnőhet, aminek az lesz a következménye, hogy a pixelek lassabban váltanak színt.
Az AMOLED panelek ilyen jellegű problémával nem küszködnek, ugyanis nincs folyékony kristályrétegük.
A Tatabányai Anzix szerkesztősége által használt 6 éves (!) SonyEricsson P990i érintő képernyős telefon is mutatja hidegben a végelgyengülés jeleit, beszélgetés közben kikapcsol, a kijelző ugyan működik, de az akkumulátor azt jelzi, hogy nagyon alacsony a töltöttsége... Egy ideig kikapcsolva zsebben tartva regenerálódik és újra használható lesz.
Téli hidegben javasolt a headset - fülhallgatós mikrofon használata. Lehetőleg ne vegyük ki zsebünkből a telefont, ha jót akarunk érzékeny készülékünknek!
Sajnos a cikkben több mobil típus nem lett megemlítve, rajtunk kívül álló okok miatt...
Mobilport.hu / Tatabányai Anzix