Szeptembertől megszűnik a gázár- és távhőár-támogatás, és beépül a lakásfenntartási támogatásba, amelyet a fűtés mellett többek között lakbérre, albérleti díjra, közös költségre is lehet fordítani. A jövőben a jelenlegi rendszerrel szemben nem az egy főre, hanem az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem alapján kaphatnak támogatást a háztartások.
Szeptembertől jelentősen átalakul a lakásfenntartási támogatások rendszerre, augusztus végén megszűnik a szociális alapú gázár- és távhőár-támogatás, és beépül a lakásfenntartási támogatásba, az új támogatást pedig a helyi önkormányzatnál kell igényelni - közölte csütörtök kora délután a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi).A lakásfenntartási támogatást a fűtés mellett lakbérre, albérleti díjra, közös költségre, csatornahasználati díjra, a szemétszállítás költségeire, áram-, víz- és gázfogyasztás költségeire lehet kérni. Újdonság, hogy a gázzal és távhővel fűtők mellett azok is igénybe vehetik az új lakásfenntartási támogatást, akik fával, olajjal, szénnel vagy más módon fűtenek.
Fogyasztási egység a támogatás alapja
A jövedelemvizsgálat keretében a jövedelemszámítás alapja, a jelenlegi egy főre jutó jövedelem helyett, a háztartás fogyasztási szerkezetét jobban kifejező, fogyasztási egységre jutó jövedelem lesz. Ez az Nefmi szerint reálisabban jeleníti meg az adott háztartás jövedelmi és kiadási viszonyait, hiszen a fogyasztás és a kiadások a háztartás tagjai számának emelkedésével nem egyenes arányban növekednek.
A támogatásra azok lesznek jogosultak, akiknek a fogyasztási egységre eső jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíjminimum 250 százalékát, vagyis 71,2 ezer forintot. (Korábban azok voltak jogosultak a támogatásra, akiknél az egy főre eső jövedelem az öregségi nyugdíj 150 százalékát nem érte el.)
A támogatási kérelmek benyújtása után a helyi önkormányzat jövedelem- és vagyonvizsgálatot végez, és pénzben vagy természetben is nyújthat támogatást. Ha az önkormányzat természetbeni támogatás mellett dönt, akkor az igénylő nem kap pénzt, hanem az önkormányzat közvetlenül a közüzemi (gáz, áram, távhő, szemétszállítás) szolgáltatóknak fizeti az esedékes számlát, illetve lehetőség szerint közvetlenül megvásárolja az adott településre jellemző tüzelőanyagot és adja át a támogatottnak.
Támogatások különböző családtípusoknál
Háztartás típusa |
Egy fogyasztási egységre jutó jövedelem |
Régi támogatási összeg |
Új várható támogatási összeg |
Egytagú |
28,5 ezer forint |
3,6 ezer forint/hó |
3,6 ezer forint/hó |
Egytagú |
60,6 ezer forint |
nem járt a támogatás |
2,5 ezer forint/hó |
Kéttagú |
19,7 ezer forint |
5,5 ezer forint/hó |
5,5 ezer forint/hó |
Kéttagú (1 kiskorú) |
56,7 ezer forint |
nem járt a támogatás |
2,5 ezer forint/hó |
Négytagú (2 kiskorú) |
32,2 ezer forint |
6,7 ezer forint/hó |
6,1 ezer forint/hó |
Négytagú (2 kiskorú) |
55 ezer forint |
nem járt a támogatás |
2,6 ezer forint/hó |
Öttagú |
32 ezer forint |
7,2 ezer forint/hó |
6,6 ezer forint/hó |
Öttagú (3 kiskorú) |
56,8 ezer forint |
nem járt a támogatás |
2,5 ezer forint |
Forrás: Nefmi
Újra kell igényelniük, akinek csak gázár- és távhőár-támogatás járt
Azoknak a háztartásoknak nem kell új igényt benyújtaniuk, amelyek eddig is kaptak lakásfenntartási támogatást, azt a megállapító határozatban foglalt ideig változatlanul megkapja. Azok, akiknek augusztus 31-ig vagy azt megelőző időpontig járt a gázár- és távhőár-támogatás, nem kapnak automatikusan lakásfenntartási támogatást, nekik a lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál kell igényelniük a dotációt. (Fontos, hogy az idén január 1-jén életbe lépett új gázárszabályozás alapján a három vagy több gyermeket nevelő családok gázárkedvezményre jogosultak, amit a Magyar Államkincstártól kell igényelni.)
A támogatást a jogosultságoknak megfelelő kérelem benyújtása hónapjának első napjától havonta folyósítják, illetve a fizetési kötelezettség felmerülésének időpontjában. A már megállapított - és jelenleg is folyósított - lakásfenntartási támogatások esetében az új szabályokat a rendes éves felülvizsgálat során kell először alkalmazni.
Az igényléshez szükséges dokumentumok A kérelemhez szükséges dokumentumokat a helyi önkormányzat határozza meg pontosan, a leggyakrabban a következő papírok kellenek az igényléshez: - a háztartásban élő személyek jövedelmi viszonyait tanúsító
igazolások, a havonta rendszeresen mérhető jövedelmeknél (pl.
munkaviszony, nyugdíj, családi pótlék stb.) a kérelem benyújtását
megelőző hónapról; |