Hétfőn elkezdődött Tatabányán a felsőgallai Templom utca Szent István út és Kőszikla utca közötti szakaszának útburkolati felújítása. A beruházásra közel 5 millió forintot biztosított a város költségvetése.
Turainé John Katalin a lakókörzet önkormányzati képviselője a helyszínen hangsúlyozta, hogy a 941 négyzetméteres aszfaltozási munka is jól jelzi, hogy az önkormányzati fejlesztések kiterjednek az úgynevezett történelmi városrészekre is. Kiemelte, hogy a mostani mintegy 200 folyóméter útrekonstrukció helyszínének kiválasztása az itt élő közösséggel egyeztetve történt. A Templom utca az egyik leginkább igénybe vett közlekedési útvonal, miután ezen keresztül közelíthető meg több mellékutca, valamint a felsőgallai sportpálya is, amely több családi rendezvénynek is helyet ad. Emellett fontos megemlíteni, hogy közvetlenül a templom mögött található az óvoda, ahová szintén a Templom utcán keresztül juthatnak el a szülők reggelente. Mivel az út kétirányú, igencsak veszélyes a kátyúk, és a sérült aszfaltréteg kerülgetése. Ezen a nyáron a Bódishegyi utat is felújítják Felsőgallán.
A képviselő emlékeztetett arra, hogy most 16 útszakaszon, 23,5 ezer négyzetméteren, 2500 folyóméter hosszan újítja fel város útjait az önkormányzat. Ezt pályázati forrás nélkül 130 milliós önerőből valósítja meg.
A nyáron felújításra kerülő útszakaszok: Dózsa György út részleges felújítása Réti út és Turul utca között, Dózsa György út részleges felújítása Köztársaság úti csomópont előtt, Bajcsy-Zs. utca - Dózsa György úti csomópont részleges felújítása, Újvasút utca felújítása a Mátyás Király és az Aradi utca közötti szakaszon, Összekötő út részleges felújítása a Károlyi Mihály csomópont előtt, Összekötő út felújítása Bláthy és vasúti felüljáró között, Összekötő út részleges felújítása a Sárberki gyűjtő út csomópont előtt, Összekötő út – Ifjúmunkás csomópont részleges felújítása, Alkotmány u. – Blaha L. u. csomópont felújítás, Blaha L. út felújítása a Május 1. u. és az Alkotmány u. között, Puskin út felújítása a Zója u. és a Katona u. közötti szakaszon, Vadász út felújítása az Erdész u. és a Lővér étterem közötti szakaszon, Március 15. út parkoló felújítása, Baross Gábor út – Iparos u. csomópont előtti szakasz részleges felújítása, Mikovényi S. u. – Fatelepi u. csomópont felújítása, Templom út felújítása a Szt. István u. – Kőszikla u. közötti szakaszon, Bódishegyi út felújítása.
Tatabánya.hu