A „Fekete Párducról" korábban Gyulán labdarúgó-akadémiát, Budapesten általános iskolát neveztek el, mostantól pedig az ő nevét viseli a tatabányai stadion.
Orbán Viktor miniszterelnökkel az élen a hazai politikai- és sportélet vezetői örömmel figyelték, ahogy Lázár Vilmos fogathajtó hintón viszi körbe a pályán a Nemzet sportolóját. A fogaton Gyula bácsi mellett ült legkisebb gyermeke, Edina, de az ünnepségen ott volt két nagyobbik lánya, Judit és Tünde is, csakúgy, mint unokái és dédunokái. Grosics, játékosként 1957 és '62 között erősítette a helyi Bányászt, meghatottan beszélt az emlékeiről.
– Bárcsak újra születhetnék. Nincs bajom az idő múlásával, de jó lenne, ha Dorog helyett Tatabányán láttam volna meg a napvilágot. Gyerekkoromban mindig itt nyaraltam, most pedig úgy érzem, hazatértem – fogalmazott az olimpiai bajnok, vébéezüstérmes legenda. – A fájó emlékű, '54-es vébédöntő után meghurcoltak, a Honvédból el kellett jönnöm, hónapokig házi őrizetben voltam. Évekkel később Tatabánya volt az egyetlen hely, ahol befogadtak. Újpesten mutatkoztam be 40 ezer néző előtt, nyertünk 2-0-ra, a lefújás után pedig a vállukon vittek le a nézők.
A stadionavatón Gyula bácsi lányai elmesélték, édesapjuk még nyugodtan készült a stadionavatóra, ám a helyszínen meglátva az őt ünneplő tömeget, nehezen találta a szavakat.
Grosics Gyula Lacikával az utánpótlással |
– Nehéz elhinni, hogy rólam stadiont neveztek el –
mondta Grosics, akit három gyermek mellett négy unoka és négy dédunoka
vesz körül. – Látom a falon a feliratot, de idő kell, hogy felfogjam, mi
is történt ma. A jövőben biztosan kijövök néhány meccsre a stadionba.
Az Aranycsapat másik legendája, Buzánszky Jenő viccelődött a barátjával.
– Látod Gyulám, neked is megérte várnod – mosolygott az Aranycsapat védője, akinek egy éve viseli a nevét a dorogi stadion
Blikk.hu / Tatabánya.hu
Módosítás: (2011. szeptember 19. hétfő, 20:08)