A rádióamatőrök nem csak otthon ülő emberek, akik naphosszat beszélgetnek a világ másik végén lévő társaikkal, időnként fogják magukat és elutaznak egy olyan távoli szigetre vagy országba, ahonnan élmény lesz a rádiózás is és a csodálatos környezet sem utolsó…

Történetünk sok műszaki kifejezést tartalmaz, amit igyekszünk ahol lehet, hétköznapi nyelvre lefordítani. (Amennyiben valami mégsem érthető, keressenek minket, válaszolunk minden kérdésre az érdeklődő olvasóknak: Tatabányai Anzix szerkesztősége)

A közös rádiós expedíció YJ0HA gondolatát HA5AO - Gáspár István vetette fel, a helyszínt illetően régi vágyam, a Dél-Csendes-óceán lett megcélozva.

A konkrét sziget kiválasztása nem volt egyszerű, mivel több szempontnak kellett megfelelnie:
- Úgy döntöttünk, hogy családi vakációval ötvözzük a rádiózást, tehát megfelelő komfortra volt szükség,
- Emellett kerülni akartuk a zsúfolt (ha nem is európai mércével zsúfolt) turista paradicsomokat mint Fiji vagy American Samoa,- Légi úton megközelíthető legyen,
- Legyen lehetőség elképzeléseink szerint antennát telepíteni, és a villamos energia is állandó legyen. (Ez kemény diónak ígérkezett!)
- A DX (nagy távolságú állomásokat kereső) vadászok számára is vonzó hely legyen a hívójelünk. (Ebben a térségben ezzel általában nincs probléma)

Hosszú, hónapokig tartó kutató- és szervezőmunka eredményeként Vanuatura esett a döntés. A konkrét QTH kiválasztását több tucat e-mail-váltás, információkérés előzte meg. Időpontként a november jónak ígérkezett. Ez a főszezont követő esős évszak eleje, még mentes a nagy hőségtől és a jellemző ciklonoktól.

Mivel a légitársaságok a túlsúlyt igen borsos felárral büntetik és a nyaralás miatt jócskán voltak személyes cuccok is – szó szerint sakkoztunk a dekákkal. Spóroltunk, ahol csak lehetett: A gyári (gyors távíróbillentyű) elkey mechanikák nehezek, ezért készült egy 10 dekás kivitel jelfogóból és ragasztószalagból. Az antennatalpat és a kikötő ill. földelő cövekeket egy Titanex antenna ultra könnyű ötvözeteiből állítottuk össze. Igyekeztünk a nélkülözhetetlen elemekből csereszabatosak lenni. Ez növelte ugyan a súlyt, de megnyugtató volt. Saját műhelyünktől 17000 km-re körülményes lett volna rádiót, számítógépet vagy interfészt (a készülékekhez csatlakoztatott kiegészítőket) javítani. Jóval az indulás előtt itthon összeraktuk a komplett technikát a kertben, mindent kipróbáltunk. Aztán az összes kelléket felsorakoztattuk, mindent lemértünk, majd műszertáskába, horgásztasakba és bőröndökbe kerültek, a súlykorlátok szigorú figyelembevételével.

Október végi, hűvös péntek délutánon indultunk Ferihegyről, másfél óra múlva Londonban szálltunk át az Ausztráliába tartó gépre. Bangkokban volt egy 2 órás reptéri bámészkodás, majd összesen mintegy 23 órás út után landoltunk helyi idő szerint vasárnap reggel 7-kor Sydneyben.

Itt sokkoló hír ért minket: nem érkeztek meg a csomagjaink!

A reptér illetékese közölte: Londonban nem tették fel őket a gépre, de valószínűleg holnap, vagy holnapután megérkeznek, majd érdeklődjünk. Mivel a tervek szerint csupán 1 napot töltünk Sydneyben, kézicsomagjainkkal elindultunk belvárosi szállodánkba és közben fohászkodtunk, hogy másnapra megjöjjenek a cuccok, különben lőttek a rádiózásnak. Kellemes városnézés és a hosszú repülés kialvása után másnap délelőtt a reptéri poggyászos hölgy közli, hogy látja az adatbázisában a bőröndöket, de a horgásztáskának, az antennával és tartozékaival, antennakábellel, a tuner vezérlő kábelével, nincs nyoma! Szomorúan kullogtunk a raktár felé, mikor egy nagydarab alkalmazott hátán megláttuk a hosszú csomagunkat, a horgászzsákot! Azt, aminek nem volt nyoma. Nem emlékszem mikor örültünk ennyire valaminek. Szinte táncra perdültünk örömünkben. Ezután vidáman szálltunk fel az Air Vanuatu gépére, és két és fél óra múlva megérkeztünk az álomszigetre.

Vanuatu.

Mikor Cook kapitány a 18. század végén először partra szállt, egy millióan éltek a szigetcsoporton. Ma 200 ezren lakják. Többségük melanéz, néhány új-zélandi és ausztrál. 98 százalékban keresztények, a fővárosban (Port Vila) kínai kereskedőket is látni.

Épp forró eső esett, a szokatlanul kicsi reptéri épületben helyi muzsikusok zenéltek. Csak úgy, kedvtelésből. Velük többször is találkoztunk ottlétünk alatt. Vendéglátónk megbízásából egy David nevű fuvaros várt minket és szállított a kiszemelt QTH-ra (állomáshelyre). Mivel a városon keresztül vitt az út, javasoltuk álljunk meg a Telecom Office-nál a rádió engedélyért.

Az irodában rögtön megismertem Miss Banielát - ő a főnök - akivel az engedélyt leleveleztük. Kedvesen fogadott minket, akár régi ismerősöket. Mikor a licenszről (a rádió engedélyről) érdeklődtünk, látszott fogalma sincs róla. Rövid töprengés után legyintett: rádiózzunk nyugodtan, majd ugorjunk be néhány nap múlva, ha arra járunk. (Egy hét múlva nejemmel a városban jártunk, meglátogattuk, ő kitörő örömmel fogadott, de amikor a z engedély felől érdeklődtem ismét zavarba jött. Mondta, majd kiküldi a szállásunkra. (Persze ezt is elfelejtette, utolsó előtti nap rátelefonáltunk, és végül csak kézhez kaptuk a papír alapú LIS-t (a rádióamatőr engedélyt), mely igazából a DXCC (ARRL) miatt volt fontos.)

Szállásunk - távolabb Port Vilatól - az őserdővel borított Pango félsziget északi partján két bungalow (házikó) volt, melyet az óceántól kb. 25 m korallhomok választott el. Turista egy szál se, miénk az egész tengerpart. Kifogástalannak tűnt azon kívül, hogy épp áramszünet volt. Így ment egész éjszaka, sőt másnap is. A tulaj épp a villanyszerelőket várta. Meg is érkeztek másnap délelőtt, kiderült, hogy ők egyben a vízvezeték szerelők, az asztalosok és a kőművesek is. Miközben tanácstalanul fogták fejüket egy multiméterrel kezükben, mi nekiláttunk az állomás felépítésének és kihasználva az apályt, telepítettük az antennát.

A készülékek a kunyhó teraszán kaptak helyet, az antennatalp a vízbe került. A cövekek leverése lehetetlennek bizonyult a masszív korall réteg miatt. Jobb híján hatalmas kövekben gondolkodtunk, mikor a szomszéd teleken dolgozó két helyi munkás (addig érdeklődve bámészkodtak), akkora sziklákkal jelent meg, hogy a látványtól is megfájdult a derekunk. A folyamatos szél és a hullámzás a parton beljebb lévő kövek alól kimosta a talajt, ez folyamatos, napi többszöri karbantartást és ellenőrzést jelentett.

Az első bekapcsolás felejthetetlen: nincs sávzaj! De állomás sem hallatszott egyik sávon sem. Aggódva, hibakeresésre készültem, mire Pista ennyit mondott: Nyugi. 21 MHz-en elkezdett hívni. A negyedik CQ (általános hívás) után JH3EUJ japán állomás jelentkezett kifogástalan térerővel. Őt UA9CBR követte, majd 3 perc múlva felhördült a sáv. A pile-up (a rádióállomásunk hívójelének folyamatos hívása) gyakorlatilag mindig óriási és folyamatos volt. Az összeköttetések számát jelentősen csökkentette, hogy végig - amikor csak esély volt rá - Európát erőltettük, és a magyar állomásokra eszelősen figyeltünk. Szerencsére meglett az eredménye : a QSO-k 40 %-a európai, és 500 magyar összeköttetés született.

Így hallott bennünket egy olasz rádióamatőr:

Összesen 14185 QSO (összeköttetés) 12 nap alatt. Ez évben előttünk 2 egyéb expedíció volt a szigetről. Összesen nem rádióztak annyit, mint mi, pedig 4 fős csapatokról volt szó, több állomással. Mindez úgy, hogy egy nem szponzorált családi vakáció volt, az idő nagy részét nem rádiózással töltöttük. Szenzációs élményekben volt részünk, és ezt nagyszerűen kiegészítette a rádiózás öröme.

Másfél nap rádiózás után nagy ijedtséget keltve az illesztő felmondta a szolgálatot. Elkövettük ugyanis azt a hibát, hogy a tuner antenna csatlakozóját (egy menetes szár mely elfordult) nem ellenőriztük szerelés után, így a belső kötésnél egy szűkületi ellenállás keletkezett. Közvetlen mellette futott az antennaváltó relé gerjesztő vezetéke, mely leégett. Szerencsére volt tartalék relé és forrasztópáka. Eleinte az áramellátással is gondok voltak. A ’villanyszerelők’ jobb híján átszakaszolták a fél üdülőhelyet egy hosszabbítóval, ami a szakaszon túlfogyasztást eredményezett, miközben a konyhában és a hűtőkben nem volt energia. Ráadásul annyira labilis volt az egész, hogy sokszor a 20 amperes kapcsolóüzemű tápegység bekapcsolásakor keletkező áramlökés leverte a hosszabbító elején lévő megszakítót. Mivel így nem lehetett dolgozni, megkértem a tulajt engedje meg, hogy végignézzem a rendszert. Örömmel vette, némi indirekt módú vizsgálódás után meglett a hiba: egy rossz mágnes kapcsoló. Ilyen készülékek beszerzése itt igen hosszadalmas import akció. Mondtam neki, hogy akkor én ezt most áthidalnám. Szó sem lehet róla, mert azt hallotta, hogy az veszélyes. Jó. Két apró fadarabbal kiékeltem a kapcsolót. Így már jó lesz, mondja. Mivel többet nem volt gond az áramellátással, nagy barátok lettünk.

A környezeti zaj a rádióamatőr sávokban 40-10 méterig gyakorlatilag nulla volt, 80 m-en sem ment S1-S2 fölé (szívesen hazahoztam volna emlékbe). Időnként az egyenlítői viharok jellegzetes recsegést hoztak, ilyenkor az alsó sávokat el kellett felejteni. Az elszigeteltség miatt helyi QRM nem volt, csupán a főként európai türelmetlen hívókkal kellett megküzdeni. Ez nem volt egyszerű.

A japán amatőrök általában lassan távíróznak, hosszúak a hívójelek, kissé szerényebben lehet velük haladni, rengetegen vannak. Kedvenceim az USA-beli rádióamatőrök. Gyorsak, rugalmasak, rövid hívójel, riport adás, öröm volt velük pörögni. A rendkívül csekély napfolttevékenység miatt a távoli Európa esetében nem nagyon lehetett a legfölső sávokon nyitásra számítani. Ennek ellenére 24 MHZ-en többször, 28-on is legalább egyszer szenzációs terjedést sikerült elcsípni. A vertikális (függőleges) antennák 40-10 méterig kiválóan teljesítettek. 3.5 MHz-en (mivel csak egy árbocot tudtunk vinni) a fordított ’U’ másik szára jócskán a szárazföld felett, egy alacsonyabb fáról futott le, a vízszintes szakasz jobbára felfelé sugárzott. A belső függő szár, amely az alacsony jel kilövést biztosította volna, kissé rövid volt az igazi hatékonysághoz (10 méteren). Azért sikerült közel 400 QSO (összeköttetés) 36 országgal.

A hely szépsége, a helyiekkel való kommunikáció, mindennapjaikba, kultúrájukba való betekintés, a rengeteg kirándulás és a nagyszerű rádiózás felejthetetlen élmény volt.

Az élménybeszámolót egy YouTube-ról vett videóval zárjuk, ami bemutatja a sziget életét, és lakóit.

HA5UK - Kovács György / YouTube.com / Tatabányai Anzix