RSS feliratkozáshoz kattintson ide!
Megújul a Népház melletti Ligeti tó és parkja
Visszanyeri régi pompáját a város történelmében egykor központi szerepet betöltő Népház liget, amely a 2017-es "Jó szerencsét!" emlékév tiszteletére új szobrokkal is bővül.
Az 1890-es évek végén, a bányászati tevékenység megindításakor, a park területének közelében létesült 1. számú lejtősakna szomszédságában alakították ki Óváros központját. Ennek, a Vértesből lenyúló erdőrészletnek a szélén épült 1912-ben a bányakórház, 1917-ben a Népház, 1924-ben a Tulipános Ház, valamint a Gőzfürdő. 1926-ban, a park Gőzfürdő felőli részében, az első világháború bányász áldozatai számára emlékművet építettek. Ekkor a park Vida Jenő nevét viselte, aki akkor a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. igazgatója volt. Az erdő parkosítása feltehetőleg a Népház és a kórház építésével párhuzamosan, illetve azt követően történhetett. A Tatabányai Múzeum munkatársainak segítségével fellelt, 1930-as évek közepéből származó várostérképen jól látszik a park, útrendszerével együtt. A parkot a térkép nem erdőként ábrázolja, mint a szomszédos Május 1. Park területét, hanem a jelmagyarázatban is elkülönítve parkként. Az erdő parkosítása feltehetőleg az értékes faegyedek megtartásával, az állománynak a kor divatja szerinti díszfa és cserjefajokkal történő kiegészítésével, sétányok, virágágyások és utcabútorok kihelyezésével történhetett. A korabeli fotók is gondozott, intenzíven fenntartott parkként ábrázolják a területet, melynek kiterjedése akkoriban jóval nagyobb volt, mert a Népházat is körülölelte és a kórházig tartott.
Az elmúlt évtizedekben a park útjai, burkolt felülete, utcabútorai elöregedtek, a növényállomány besűrűsödött, gyomfajok jelentek meg, a virágágyások és díszcserjék eltűntek vagy kivadultak, így egyre kevesebben választották a tatabányaiak kikapcsolódásuk helyszínéül a ligetet. Az önkormányzat ezért úgy döntött, megújítja a Népház „kertjét”. A tervezéskor pedig arra törekedtek, hogy a mai igényeknek megfelelő, új funkciókkal bővített, a liget történetére is visszautaló parkot alakítsanak ki.
A munkálatokat a kivitelező Extreme Park Kft. megkezdte 2017 május 8-án és várhatóan 5 hónapig dolgoznak majd Óváros szívében. A kiszáradt balesetveszélyes fákat kivágják, helyükre újakat ültetnek. Felújítják a tó két végében található hidakat, a szigetre vezető hidat pedig kicserélik. Megújulnak a sétányok burkolatai, 35 padot, 15 hulladékgyűjtőt, útbaigazító és információs táblát helyeznek ki. Újjáépítik a sziklakertet, vízforgatót és szellőztetőt telepítenek a tóba, bővítik és megújítják a közvilágítást, bekerítik a parkot.
Forrás: Tatabanya.hu