Óvárosban a Liget Parkot alakították ki először a Vértes őshonos fái között, még kis tavat is építettek a gyönyörű környezetbe. A szakemberek úgy vélik, kár, hogy a festői szépségű ligetnek nincs igazán funkciója, így nehéz odacsalogatni az embereket. Még nehezebb lesz ezután, hogy újjászületett a szomszédos Május 1. park.

Ez utóbbi kialakításának gondolata először 1953-ban merült fel, majd a városi kultúrpark tervei az 1200 férőhelyes szabadtéri színpaddal 1957-ben, a VÁTERV részletes rendezési tervében már formát is öltött. A kulturális és társadalmi események színteréül szolgáló szabadtéri színpad első tervét 1958-ban vetette papírra a Lakóépület-tervező Vállalat, ezt csiszolta tovább a Tröszt tervező irodája, majd a Várostervező Intézet. A beruházást a Tatabányai Szénbányák Tröszt és a városi tanács is támogatta, a tatabányaiak társadalmi munkával járultak hozzá. Sok élmény, emlék fűződik az egykori szabadtéri színpadhoz az átadástól, 1964-től, a színházi előadástól rockkoncerten át jazz fesztiválig. A vasárnapi avatón az Óvárosi Nyári Esték rendezvénysorozattal új fejezet kezdődik a városrész történetében. Megújulnak a hagyományok.

A régi szabadtéri színpad...

Több hónapos építkezés, parkosítás után vasárnap délután adják át Óvárosban a megújult Május 1. parkot. A Hagyomány és megújulás Óvárosban című projekt markánsan fejezi ki a megnevezésben megjelölt tartalmat: a helyi tradíciókhoz kötődően teljesen új arculattal mutatkozik be a város első igazi „kultúrparkja”. A múlt és a jelen sokféleképpen találkozik e gyönyörű környezetben.

A Május 1. park nagy részét masszív, zöldre mázolt drótkerítés választja el a nagy kiterjedésű zöld terület kellős közepén. A parkban már szépen zöldell a fű, messziről látszanak az új létesítmények, „Tatabánya zöld szívének” új ékességei. Sok bejáraton lehet majd megközelíteni a parkot, a kapuknál szépen helyreállított csillék állnak őrt, rajtuk a felirat: „Jó szerencsét!” Így köszön Hajas Márton Gábor, nyugdíjas bányász is, aki unokájával, Ábel Gergővel nem először sétált fel idáig a közeli lakótelepről. Szemével szinte végigsimogatja a csillét.

– Két év híján harminc esztendőt dolgoztam a bányánál – mondja. – Sok ilyen csillét toltam, ha kisiklott, bizony nem kis munkába telt, mire visszatettük a helyére! – idézi fel a nem is olyan távoli múltat a mokány, izmos bányász. Az ember azt is kinézné belőle, hogy egyedül, egy mozdulattal billentette vissza a sínre a robusztus szállítóeszközt. – A bányászati aknamélyítőnél még szívesen maradtam volna, hogy legalább a harminc évem kiteljen, de nem úgy alakult.

A szabadtéri színpadról, az ottani rendezvényekről olyan élénken beszél, mintha tegnap járt volna ott utoljára. De nem hagyja ki a Sport éttermet sem, amely sok baráti összejövetelnek volt a helyszíne egykoron.

– Talán most felértékelődik a hely, és lesz vállalkozó, aki életre hívja a város egyik patinás szórakozóhelyét…

(A szerkesztő megjegyzése: A Sport Étterem ma is működik, véleményünk szerint a Halászkert étteremre gondolhatott a riportalany)

Közben teherautóval hozzák a mobilszékeket. A munkások fürgén a helyükre teszik a széksorokat. Ötszáz szék lesz a nézőtéren, de hétszázötvenig bővíthető a kényelmes ülőalkalmatosságok száma. A vasárnapi koncertekre sok nézőt várnak, a programokat persze nézhetik majd a padokról is.

Az utolsó munkafázisokat végzik, de türelmetlenségnek semmi nyoma.

Ecseri Áron, a munkálatokat végző cég ügyvezetője büszkén mutat körbe: elkészült a szabadtéri színpad, kipróbálták a szökőkutat is működés közben, a 12 méter magas vízsugárral. A fafaragó táborban készült hat faragott bányász emlékpad is a helyére került a sétányok mellett, de beépítésük, a tájékoztató táblák felállítása még hátra van.

A bánya személyszállító kast formázó csúszda a levegőből fotózva (Légifotó: Baranyai András, Grépály András Zoltán)

– Ha közelebbről megnézi a hatalmas mászótornyot, a kerékkel, ez a hajdani függőaknákat, a liftet működtető berendezést idézi. De még a kis játékok is úgy lettek kialakítva, mintha apró csillén ülnének a kisgyerekek!

A tér középpontja, a színpad és a szökőkút felé vezető sétányokat több irányból lehet megközelíteni, mindegyiknél beépítették az elődtelepülések, Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida, Tatabánya öt mázsás címerét. Az egyik az óvárosi községháza felé tereli a figyelmet: innen ugyan nem látható, de a vasárnapi átadáson már egy teljesen újjávarázsolt épületet, közösségi teret vehetnek majd át a tatabányaiak.

A másik bejárat felé haladva újabb csapattal találkozunk. Ők a templom és a Szent Imre szobor, Reisch Károly munkája körül készítik elő a terepet a térkövezésre. A munkagépek sietősen terítik el a kőzúzalékot, mások igazítják a leendő járdaszegélyeket. Minden figyelmüket leköti a munka. Az most számukra mellékes, hogy a Május 1. park őshonos fái között emelkedő templom a város egyik ékköve. A Székely Jenő tervei alapján, sziléziai neogót stílusban épült templomot 1912-ben szentelték fel, 1977-ben teljes rekonstrukción esett át, belső átrendezésének terveit Makovecz Imre készítette.

Forrás: Kemma.hu / Veizer Tamás

Fotók: Kemma.hu és Facebook.com 

Légifotók: Baranyai András, Grépály András Zoltán