RSS feliratkozáshoz kattintson ide!
Megkezdődött a Cifra palota felújítása
A tatabányai önkormányzat megkezdte a Cifra palota, az egykori bányatiszti kaszinó állagmegóvási munkálatait. Még az év vége előtt befejeződhet a munkák ezen szakasza.
Az épület az utolsó „lakó", a Tatabányai Szénbányák Vízdúsító és Ásványelőkészítő Fővállalkozás (Vidus) kiköltözése, a kilencvenes évek közepe óta hol a banké, hol magánvállalkozóé volt, az állaga folyamatosan romlott. Az önkormányzat több próbálkozása végül sikerrel járt, és szeptemberben lehetőség nyílt az épület megvásárlására. Erről a tatabányai képviselőtestület a szeptemberi rendkívüli közgyűlésen döntött.
Az épület állapotának megóvása érdekében azonnali beavatkozásra van szükség, a későbbiekben pedig komoly összegeket kell fordítani a Tulipános ház külső és belső felújítására. Az állagmegóvási munkálatok kedden kezdődtek meg a tetőszerkezet hibáinak kijavításával, így a beázást sikerült megelőzni. A részletekről Schmidt Csaba polgármester a helyszínen tartott tájékoztatót. Elmondta: az önkormányzat gondoskodik az épület őrzéséről is, hogy megakadályozza a korábbi évekre jellemző szándékos rongálást.
Schmidt Csaba kiemelte: az itt élőknek fontos, hogy a régi, értéket képviselő ingatlanok közösségi tulajdonba kerüljenek. A Cifra palotát nettó 125 millió forintért vásárolta meg az önkormányzat, ehhez azonban nem kellett hitelt felvennie. A kaszinó tetőszerkezetének felújítását helyi vállalkozó végzi, ez mintegy 15,5 millió forintba kerül majd. A munkálatok decemberben fejeződnek be.
Értékes ingatlanok a város tulajdonában
A megyeszékhely egyik legpatinásabb épülete az 1924-ben az akkori bányavállalat, a MÁK Rt. megrendelésére épített bányatiszti kaszinó. A ma már helyi műemléki védettséget élvező, szecessziós és az erdélyi népi építészet motívumait ötvöző épület Toroczkai Wigand Ede építész tervei alapján készült: az ablakok körül tulipános motívumok láthatók, innen ered a Tulipános Ház neve. Ezen kívül a városé lett az egykori bányakórház és az Óvárosban lévő hajdani községháza (a későbbi posta) épülete is, amelynek felújítása pályázati forrásokból már folyamatban van.
Az egykori bányatiszti kaszinó tetőszerkezetének felújítását az tette sürgetővé, hogy a korábbi években még a padlástérből is elvitték a bádogot, emiatt az épület több helyen beázott, a tetőhéjazat fagerendáit is javítani, sőt, cserélni kell – sorolták az esedékes munkákat a szakemberek. A tájékoztatón megtudtuk: mivel az épület védettséget élvez, a tetőhéjazat javítása a Járási Hivatal Örökségvédelmi Felügyeletének bevonásával zajlik, így statikus és favédelmi szakértő is részt vesz a munkában. A szakemberek a tető károsodott részeit cserélik ki, majd ismét palával fedik be, míg a bádogosok az épület ereszcsatornáját hozzák rendbe. Az állagmegóvás ezen szakasza legkésőbb december végére elkészül, az épület őrzéséről az önkormányzat gondoskodik, jövőre pedig megkezdődhet az épület felújítása. Schmidt Csaba hozzátette: a tetőfelújítással legalább középtávon megoldódik az épület állagának megóvása.
A renoválást követően a Cifra palotát közösségi célra használná a város – jelentette ki Schmidt Csaba polgármester, hozzátéve: a funkciókat tekintve azonban további párbeszédre lesz szükség az itt élőkkel, és az ő javaslataik alapján döntenek majd.
Az épület további sorsával kapcsolatban Schmidt Csaba kifejtette: az önkormányzat arra törekszik, hogy helyi vállalkozásokat alkalmazzon a jelentős városi beruházásoknál. A kivitelezéssel az önkormányzat a Száfán és Társa Kft.-t bízta meg.
A patinás épület megújulása azért is fontos, mert most zajlik a Hagyomány és megújulás Óvárosban elnevezésű, csaknem másfél milliárd forintos projekt. Ennek részeként születik újjá a Cifra palota közvetlen szomszédságában lévő Május 1. park, a szabadtéri színpad, a Ságvári úton pedig a volt községháza. A városé lett az egykori bányászkórház is, amelynek új formában, új funkciókkal különleges építészeti színfoltja lehet majd a városszövetnek.
Építészeti meglepetések Tatabányán
Tatabánya, illetve az elődtelepülések az avatott szakemberek számára számtalan építészeti meglepetést tartogat. A városba betelepülő egykori bányászok, altisztek és tisztek elsősorban az ország keleti részéből, a munkalehetőség miatt kerültek ide. Talán ezzel is, talán a múlt század elejére jellemző divatos stílusok elterjedésével is kapcsolatba hozható, hogy a városban szecessziós, illetve erdélyi, alföldi népi építészeti formák jelentek meg. Ide sorolható az egykori mésztelepi iskola, a bányászkórház épülete, amelyet feltehetően Medgyaszay István, a veszprémi és a soproni szecessziós színház építésze tervezett. A Cifra palota Toroczkay Wigand Ede nevéhez fűződik, akárcsak a megyén belül a (ma üresen álló) tatai Vaszary-villa, vagy a nyergesújfalui Rédly-villa. Ide tartozik még Szeghalmy Bálint bánhidai református temploma is.
Kemma.hu