RSS feliratkozáshoz kattintson ide!
Új ügyfélszolgálatot nyitott a T-SZOL Zrt.
Kényelmesen, mindent egy helyen!
A T-SZOL Tatabányai Szolgáltató Zrt. és a Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. kedden megnyitotta új ügyfélszolgálati irodáját a Fő térről nyíló sétálóutcában, a 18/E szám alatt, a Hotel Árpád mögött. A tágas, barátságos térrel rendelkező közös ügyfélszolgálattal lehetővé válik, hogy a társaság ügyfelei egy helyen, egy időben intézhessék a távfűtéssel, melegvízzel, hulladékszállítással kapcsolatos tennivalóikat, illetve amennyiben társasházuk a T-SZOL Zrt. által kezelt társasházak egyike, azzal kapcsolatos ügyeiket is itt intézhetik.
Schmidt Csaba polgármester köszöntőjében kiemelte; az új ügyfélszolgálat kialakításának célja, hogy az iroda jól megközelíthető, központi helyen legyen elérhető a T-SZOL Csoport minden ügyfele számára és minden, önkormányzati szolgáltatóhoz tartozó intézni valóban egy helyen nyújtson segítséget.
A város vezetője szólt arról is; öt éves távlatban azt szeretnénk elérni, hogy egy helyen legyen a városban működő összes jelentős szolgáltató ügyfélfogadási helye, azaz az áram-, víz- és gázszolgáltató cégeknél egy egységes ügyfélszolgálat jöhessen létre a T-SZOL-lal együtt, mert ez szolgálná legjobban a tatabányaiak érdekeit.
Sámuel Emese, az ügyfélszolgálatért felelős igazgató ismertette, hogy a gyors ügyintézést számítógépes irányító rendszer segíti, mely csökkenti a várakozási időt és lehetővé teszi, hogy az adott kérdésben legfelkészültebb kollégához kerüljenek az érdeklődők.
A közös ügyfélszolgálat április 15-től egyetlen telefonszám, a 06/34/600-700 felhívásával érhető el. A hívásokat telefonközpontba (call-center) érkeznek, mely a lehető legrövidebb várakozási idővel, az adott témában jártas ügyintézőhöz kapcsolja a telefonálót. A call-center hétfőtől-csütörtökig 8-tól 16 óráig, pénteken 8-tól 12 óráig fogadja a hívásokat.
A T-SZOL csoport cégeinek célja, hogy az Önök mindennapjaihoz tartozó szolgáltatások gyorsan és egyszerűen elérhetők legyenek, ezért a várakozás nélküli ügyintézés érdekében, megteremtették a lehetőségét, hogy a www.tszol.hu honlapon is lehessen időpontot foglalni.
A gyermekekkel érkezőknek játszósarkot alakítottak ki, hogy az ügyintézés számukra is könnyebb lehessen. Az ügyfélszolgálaton ingyenes Wi-Fi elérhetőséget biztosítanak, ezzel akár okostelefonról is el lehet érni a www.tszol.hu honlapon található, online melegvízóra-bejelentést szolgáló alkalmazást.
A T-SZOL Zrt. eddig használt ügyfélszolgálati számai és a távhőszolgáltatással kapcsolatos műszaki hibabejelentésre szolgáló telefonszámok megszűnnek. A továbbiakban a műszaki hibabejelentések is a 600-700-as telefonszámon keresztül tehetők meg, ennek lehetősége minden nap 0-tól 24-óráig rendelkezésre áll.
Az ügyfélszolgálat nyitva tartása:
Hétfő 7-től 19 óráig
Kedd 8-tól 14 óráig
Szerda 9-től 17 óráig
Csütörtökön 10-től 17 óráig
Pénteken 8-tól 12 óráig
Április 15-től várja Önöket a T-SZOL Zrt. és a Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. személyesen a Fő tér 18/E alatti új ügyfélszolgálati irodában, hívásaikat a 34/600-700-as telefonszámon, észrevételeiket pedig a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.
Forrás: T-SZOL-Tatabánya