1960-ban, kisiskolás koromban már tudtam hogy az amerikai nép szeret adakozni. Tatabánya Ótelepen az Erdősor utca egyik hatajtós házának szerény lakásának kamrájában ezt olvastam nap mint nap édesanyánk lisztes dobozán: „ ÖMLESZTETT SAJT – AZ AMERIKAI NÉP ADOMÁNYA”.

Nem értettem, miért van egy sajtos dobozban liszt? Sokáig meg kellett elégednem azzal a válasszal, hogy ebben fér el kb. 3 kg liszt. Könnyű volt kiszámolni: ha egy héten 3 kiló fogy akkor az egy évben 156 kiló. 

Már nagyobb fiú voltam, amikor megtudtam a doboz igazi történetét. Magyarországon 1956 őszén jelentős fennakadások voltak a lakosság élelmiszer ellátásában (Ennek okait később felnőtt koromban értettem meg igazán). Az ország határai sokáig nyitva voltak, így történhetett meg, hogy hatalmas szállító repülőgépek hozták Amerikából a segélyt, amit az akkori NSZK területén levő légi bázisokon nagy teherautókra raktak, és hozták Magyarországra. Nem csak élelmiszert, ruhát is kaptunk bőven. (Még az 1970-es években is viseltem egy olyan amerikai pulóvert amit akkor édesapám kapott) A nagyjából 4-5 kiló sajt szüleim emléke szerint finom volt, és egy hét alatt elfogyott. Ezután lett a sajtos dobozból lisztes, ami egészen 2013-ig 57 éven át szolgálta családunkat, elsősorban édesanyánkat.

Az éves fogyasztást figyelembe véve, ez összesen 9000 kg lisztet jelentett. Emlékeim szerint ebből készültek a felejthetetlen sütemények és kalácsok. Legenda számba ment a családban és a barátok között Teri mama süteményei. 

Születésnapokra és más jeles eseményekre sosem kellett tortát vennünk, édesanyánk azt is elkészítette. Jutott liszt a sokféle lángosba és fánkba is. 

2013 tavaszán magára maradt a majdnem teli doboz. Gondos gazdája azt tervezte, hogy betegségét leküzdve első dolga lesz egy finomat sütni a családjának. De már csak az ízek emléke maradt, és maradt mindazoknak, akik valaha kóstolták Teri mama csodáit. Olyan kalács, és sütemény már biztosan nem lesz, lesz másik, ami szintén finom, de mégsem ugyanaz.

A doboz további sorsát édesanyánk iránti tiszteletünk és a bátyámmal közösen érzett gyermeki szeretetünk határozza meg. Reményeink szerint a Tatabányai Múzeumba kerül, és a történetével együtt szerény emléke lesz az 1956-os események egy kis szeletének. Az amerikai népnek ezúton is köszönjük az adományt.

G. Kovács Lajosné, született Sóstai Terézia emlékére, gondolatait megosztotta a kedves olvasókkal: G. Kovács István

Fotó: Apsitos István - Tatabányai Anzix