Száz esztendővel ezelőtt, 1911 februárjában találtak jó minőségű barnakőszenet Környe határában, s alapították meg a Környei-Bányát, amelynek köszönheti mai létezését Környebánya.

A centenárium előtt áprilisban nagyszabású ünnepséggel tisztelgett az önkormányzat, s az idei esztendő valamennyi eseménye azóta is a jubileum jegyében telt a községrészben. Az ünnepségsorozat részeként péntek délután a Nagy Imre Társaság tatabányai szervezetének majdnem 40 tagja érkezett a környebányai közösségi házba, hogy felidézzék Környe, s külterülete létrejöttének, történelmének, s olykor hányattatott sorsának körülményeit, alakulását.

A Nagy Imre Társaság tatabányai szervezete a budapesti után országszerte a legnagyobb létszámú, mielőtt Környebányára érkeztek, még 67 főt számláltak, távozásukkor viszont már 75-öt, hiszen az eseményen egyben új tagok felvételéről is határoztak.

Fekete Miklós elnök az alakulásuk körülményeiről elmondta: 2004 végén Bálványos István kezdeményezésére merült fel a tatabányai szervezet létrehozásának gondolata, s tizennyolcan csatlakoztak hozzá. 2005 elején meg is alakult a közösség, elnökké választva a gondolat megfogalmazóját, s azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az 1956-os események fél évszázados jubileumára méltó emlékhelyet alakítsanak ki Tatabányán. Terveiket valóra váltották, a megyeszékhelyen az egykori Turul Mozi épülete előtti parkban ma is gondozott körülmények között emlékeztet Nagy Imre szobra.

A tatabányai szervezet – melynek elnöki tisztét 2010 decemberében Fekete Miklós vette át – létszáma az alakulás óta jelentősen megnőtt, de küldetésük nem változott: kulturális, hagyományőrző társaságként kutatni, megőrizni és továbbadni 1956 eseményeit, szereplőinek, hőseinek történetét.

Ezen küldetés mentén érkeztek Svétecz László önkormányzati képviselő meghívására csütörtökön Környebányára, amely esetében ma is egy picinyke, 250 fős lélekszámú, a történelem által mégis alaposan megtépázott községrészről van szó, hiszen számos áldozatot veszített.  A II. Világháborúban egy asszonyt azért lőttek le az orosz katonák, mert a család egyetlen malacát védte.  A községrészből 1945 januárjában 24 férfit hurcoltak el, közülük 23-an soha nem tértek vissza.

Volt férfi, aki a Don kanyarban hunyt el, volt, aki Vérteskozmán, volt, akit Környebányán ért bombatalálat, hárman pedig aknára léptek. A környebányaiak 11 százaléka esett a II. világháború és annak cselekményei áldozatául. Számukra 1991. augusztus 19-én állíttattak közadakozásból emlékművet Környebányán.

Az emlékmű Puskás Sándor előtt is tiszteleg, akit 22 évesen, sebesültek mentése közben ért halálos lövés 1956. október 23-án este Budapesten, a rádiónál.

Puskás Sándor 1934. július 15-én született Tatabányán, szüleit, akik a Környebánya alsótelep 92-es számú házában éltek, a környék megbecsült emberei között tartották számon. Vállalták a tisztes szegénységet, evangélikus hitben, szeretetben nevelték két gyermeküket, Sándort és Katalint.

Sándor 22 évesen, ötödéves orvostanhallgatóként 1956. október 20-án járt utoljára otthon egy családi eseményen, majd ment vissza az egyetemi kollégiumba. Ma annyit tudni, hogy az akkori Állami Mentőszolgálat az október 23-án kialakult harcok kapcsán nem győzte ellátni és kórházakba szállítani a sebesülteket. Az orvosi egyetemeken önkénteseket kerestek, s Puskás Sándor az emberi humánum, a majdani orvosi hivatástudat, emberi szeretet által vezérelve ebben a vészterhes időszakban is fontosnak tartotta a sebesültek mentését. A pontos körülmények nem tisztázottak, csupán az ismert, hogy október 23-án este fél 9 és fél 10 között halálos fejlövés érte, azonnal elhunyt. Hogy a halálos lövés kinek a fegyveréből érkezett, ma sem tudni. Családja viszontagságos körülmények között utazott Budapestre, hogy tudomásul vegyék a megmásíthatatlant, s megadják számára a végtisztességet.

A környebányai közösségi házban testvére, Puskás Katalinnak köszönhetően ma már fotók is emlékeztetnek a községrész fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt lakójára.

Környe.hu / Salamon Gyöngyi