RSS feliratkozáshoz kattintson ide!
Látta valahol a fegyveres rablót? - Fantomkép!
Másodszor rabolt a 30 év körüli, kb. 180-185 cm magas, feltűnően vékony férfi Tatabányán. A hétfő este megzavarták, így elmenekült mire a rendőrség a helyszínre érkezett.
A grafikán szereplő férfi először február 4-én hatolt be egy tatabányai magánlakásba. Pár ezer forintot zsákmányolt csak, utána elmenekült. Hétfőn este egy irodában próbált meg kirabolni az ott dolgozót. Előre megbeszélt időpontra, fegyvernek látszó tárggyal a kezében érkezett a símaszkot viselő férfi. Azonnal a tárgyra tért, pénzt követelt.
Megzavarták a rablót, aki kiugorva a tömbház második emeletéről elmenekült. Menekülés közben egyik cipője leesett a lábáról, így szaladt el a kiérkező rendőrök elől. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának gyanúja szerint a két rablást ugyanaz a személy követte el. Az első bűncselekmény helyszínén látták őt símaszk nélkül, így grafika készült róla.
Hétfőn este a barna hajú és szemöldökű fegyveres rabló sötétszürke zipzáras szövetkabátot, bebújós barna bőr félcipőt és egy fémszíjas sportos órát viselt. Fején fekete, szemeinél és szájánál kivágott símaszk volt.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a lakosság segítségét kéri. Aki felismeri a grafikán szereplő férfit, információval rendelkezik hollétéről, haladéktalanul hívja a 107-es vagy 112-es segélyhívók valamelyikét.
Kemma.hu / KEM RFK