RSS feliratkozáshoz kattintson ide!



Ezernél több diák a Kölcsey iskola versenyén
Összesen több mint ezerkétszázan vettek részt a Kölcsey Ferenc Általános Iskola magyar nyelvi vetélkedőjén. A díjakat dr. Kancz Csaba alpolgármester adta át.
A Bányász Művelődési Otthonban köszöntötték a verseny díjazottjait és felkészítő tanáraikat. Bogárné Géber Zsuzsanna igazgató bevezetőjében kiemelte, a Kölcsey iskola diákjai és pedagógusai számára mindig is nagyon fontos volt a Himnusz születésének napja. Elmondta, ez volt a 14. verseny, és a levelezős fordulókat követően 27 iskola 171 tanulója jutott a döntőbe. Hozzátette, a háziversenyként indult vetélkedő ma már nemcsak Tatabánya összes iskoláját mozgatja meg, de a környező településekről is érkeznek megoldások.
Dr. Kancz Csaba alpolgármester arra biztatta a megjelenteket, hogy használják bátran a magyar nyelvet, és ehhez olvassanak sok könyvet. Hangsúlyozta, az a legfontosabb, hogy megőrizzük a magyar nyelvet és a kultúrát, ne engedjük elsekélyesedni.
Ezt követően átadták a legeredményesebb versenyzőknek a könyvjutalmakat, az őket felkészítő pedagógusoknak pedig egy-egy virágcsokorral kedveskedtek. Több kategóriában megosztott díjat adtak ki, így végül 26-an örülhettek a megérdemelt jutalomnak.
Az alpolgármester különdíját Nyakas Eszter, a Váci Mihály Általános Iskola, és Göbl Kornélia, az Árpád Gimnázium 8. osztályos tanulói kapták, a vetélkedőn elért kiváló eredményeikért.
A díjátadót a Kölcsey iskola negyedik osztályos és felsős tanulóinak zenés-verses műsora színesítette.
Tatabánya.hu