RSS feliratkozáshoz kattintson ide!
Fejlesztik a közösségi közlekedést a megyeszékhelyen
A jövő közösségi közlekedésének alapjait teheti le a tatabányai, a tatai önkormányzat és a Vértes Volán Zrt. két önkormányzattal és két kistérséggel közösen. Az európai uniós pályázaton nyert közel 321 millió forintból még ebben az évben komoly fejlesztések valósulhatnak meg a két városban és hozzájuk tartozó két kistérség tizennyolc településén.
A tömegközlekedés fejlesztése és hatékonyságának növelése gazdasági és környezetvédelmi kérdés is, amelyekre meg kell találni a jó válaszokat – fogalmazott Schmidt Csaba a projekttel kapcsolatos tájékoztatón a tatabányai autóbusz-állomáson. A polgármester kiemelte, hogy a tömegközlekedést a helyi igényekhez kell igazítani, melyhez nélkülözhetetlen a működtetés rendszeres figyelemmel kísérése és fejlesztése.
A projekt eredményeképpen kialakulnak az elektronikus forgalomirányítás feltételei, korszerűsödik a jegykiadási és díjszabási rendszer. Modern, a fogyatékkal élő emberek igényeire is tekintettel lévő utas tájékoztatási rendszer valósul meg, illetve hatékonyabbá válik a helyi és helyközi közlekedés összehangolása – mondta el Németh Tamás a cég vezérigazgatója.
Az utasok pontos tájékoztatására GPS alapú rendszert telepítenek, így az autóbuszok mozgását, várható érkezési idejét az utasok is követni tudják a nagy forgalmú megállóhelyeken. A járműveken pedig kijelzőn kapnak tájékoztatást arról, hogy a menetrendhez viszonyítva milyen ütemben haladnak, illetve a csatlakozásokról is tájékozódhatnak.
Az e-ticket rendszer bevezetésével a menetjegyek és bérletek az interneten, illetve mobiltelefonon is megválthatók lesznek. A szakemberek szerint ez a megoldás a jegypénztárak előtti sorban állás helyett a „bármikor, bárhol” kezdeményezhető jegyvásárlást helyezi előtérbe.
A fizikai akadályok megszüntetése mellett a hallás- és látáskárosultak önálló közlekedése is komfortosabbá válik, miután a nagy forgalmú átszállóhelyeken - vizuális- és audiovizuális eszközökkel – megvalósítják a teljes körű akadálymentesítést.
Tatabányán a tervek szerint a város díjtalanul biztosít területet az Omega Park mögött, a vasúti pálya szomszédságában egy új átszállóhely kialakítására. Ez javíthatja a járatok kihasználtságát, és az eddig kevésbé ellátott területeket is jobban bevonná a tömegközlekedési hálózatba.
Tatabánya.hu / Vértes Volán
Módosítás: (2011. január 14. péntek, 12:28)